Fesztiválhangulat 2

2008.07.26. 22:36 WToma

avagy támadás a Kataka ellen

Persze az alcímet senki se érti. A Kataka egy éjszakai bár Crikvenica városban, Horvátországban, a tengerparton. Ezzel mindent el is mondtam róla, azt hiszem.

A barátaimmal mentünk el nyaralni. Győzködtek, hogy este menjek le én is. Jó lesz az. Mentem.

Meglehetősen nagy bátorsággal vágtunk neki az éjszakának, ami nem annyira az eleve is dagadó önbizalmunknak, hanem inkább a Karlovacko sör 5,4%-os alkoholtartalmának tudható be. Fene nagy bátorságunkban kijelentettük: legalább ÖT lányhoz odamegyünk, fejenként. A kedves olvasó most persze csodálkozik, hogy miért kellett ehhez egyáltalán bármiféle alkoholos segítség (arról meg nem is beszélve, hogy mi értelme van). A kedves olvasó ugyanis nem tudja, hogy micsoda reménytelen lúzerekről van szó: a különítmény ugyanis állt 1 db. építészmérnök hallgatóból, 1 db. villamosmérnök hallgatóból és 1 db. informatikus hallgatóból, utóbbi kettő, de legalábbis az utóbbi mindenképpen (ez vagyok én) a szocializálódás létrájának viszonylag alacsony fokán reménytelenül megrekedve, a társas kapcsolati eszköztárunk pedig úgyszólván üres halmaz. Kilóg persze a sorból az építészmérnök társunk, őneki akár még pozitív mérőszámmal mérhető esélye is lenne, ha meg merné tenni az első lépést.

Az első lépés ugyanis, mint azt már számtalanszor magamban is megállapítottam, a legnehezebb. Odalépni egy (vagy több, általában egyszerre többen vannak) teljesen ismeretlen, vadidegen lányhoz, és elkezdeni egy beszélgetést, aminek már az elején mind a két fél tudja, hogy semmi értelme nincsen a kérdezz-feleleknek, senki nem akar megtudni semmit a másikról, sem elárulni magáról semmit, alapvetően egyetlen nyitott dolog van: gyors kalandba keverednek-e vagy sem, ez viszont eldől gyakorlatilag első ránézésre, legföljebb rá lehet segíteni egyéntől függően kevés vagy sok itallal. És akkor ilyen körülmények között mondjon valamit az ember, ami szellemes(nek tűnik abban a pillanatban, később persze kiderül, hogy nem az, de akkor már nincs mit tenni), nem túl átlátszó (akármit is mondok, átlátszó, hiszen teljesen átlátszó vagyok már abban a pillanatban, hogy odalépek, és megszólalok), és jobb esetben beszélgetéssé fejleszthető.

És ez a gondolat, hogy nem tudok mit mondani, illetve mondani tudok, de akármit is mondok, az rossz lesz, annyira lámpalázassá tesz, hogy inkább fel se megyek a színpadra, csak sunyin, lopva figyelgetem a kiszemelteket, amíg el nem tűnnek, és én meg verem a fejem a falba, hogy hogy lehettem ismét ennyire béna. Na ezért kell ide a Karlovacko, a maga 5,4%-os alkoholtartalmával.

Korán érkeztünk, a hely még éppen csak éledezni kezd. A zene már szól, de még csak a napi normális hangerővel, az asztaloknál már ülnek, de a többi rész még jócskán üres. Kellemes tengerparti kocsma benyomását kelti, durva árakkal. El is határozzuk, hogy további bátorságért inkább visszamegyünk a kikötőig, ott mégis olcsóbb valamivel. Kilépünk, a bár előtt öt lány.

- Ezek magyarul beszélnek.
- Tényleg?
- Nemtom, menj oda, kérdezd meg.

Mindhármunk legnagyobb megrökönyödésére megyek. Két lépésről már tisztán hallatszik, hogy ez minden lehet, csak nem magyar, de nem adom fel, hiszen nálam van a Tökéletes Indítómondat (akkor tökéletesnek tűnt, amikor belezavarodtam a szórendbe, már nem annyira):

- Hello, me and my friends were wondering if you were hungarian -- but I don't think so.

Nos, tőlem ennyi telik, a semminél jobb. Most jön azonban a baj: válaszolnak, gyorsan kiderül, hogy helyiek, az agyam lázasan dolgozik, hogy mit lehetne még mondani, megkérdezem, hogy milyen szórakozóhelyek vannak a környéken (ami egy végtelenül értelmetlen és érdektelen kérdés, hiszen a part véges végig tele van szórakozóhellyel, egy közös dolog köti össze őket: az egyik pont olyan, mint a másik), válaszol, és kész, teljesen kifogytam, nem tudok már mit mondani. Nincs más hátra, elköszönni. A lányok valószínűleg nem tudják mire vélni a dolgot, de mindegy is, én már ezzel is felülmúltam önmagamat, megy a strigula a képzeletbeli táblán a nevem alá.

Amikor olyan másfél óra múlva visszaérünk, az egész hely tele van emberekkel, nem lehet anélkül megmozdulni, hogy valakit meg ne löknél, ami veszélyes dolog, hiszen ha meglöksz egy légióst (csak úgy hemzsegnek a légiósok, és én még ennyi sör után is félek tőlük, mert kétszer akkorák, mint én), lehet, hogy alkalmilag megöl, ha viszont egy lányt löksz meg, az legalább némi elégtételt ad, de csak addig, amíg a vele lévő légiós (a barátja) meg nem kocogatatja a válladat, hogy ha hátrafordulsz, alkalmilag megöljön.

- Öten 7 óránál.

Feltűnésmentesen hátrafordulok, kigúvasztom a szememet (nem vettem fel a szemüvegemet, ez többszörös előny: szebbnek látnak engem, szebbnek látom őket, és nem veszítem el), majd alig röpke három perc gondolkodás és bátorsággyűjtés után odamegyek, a világ Legidiótább Indítómondatával:

- Do you like this place?

A beszélgetés kissé szaggatott, mivel az üvölő zene miatt nem értek egy árva szót se, ezt szóvá is teszem (addig is mondok valamit), az árva helyett egy másik jelzőt használva. Nem hiszem, hogy sokat rontott az imidzsemen. Mindegy, még egy strigula.

Egy óra magasságában azonban katasztrófa történik: a Karlovacko jótékony hatása múlóban van, önbizalmam és kezdeményezőkészségem meredeken zuhan az abszolút nulla felé: kijózanodok. És hirtelen magamba és magamra nézek: mi a fenét keresek én itt, ütemesen rángatózva a zenére (mások is ezt csinálják, annyi hely nincs, hogy táncolni lehessen, ami tiszta szerencse, mert táncolni se tudok), nyálamat csorgatva olyan lányok után, akiktől világosban messzire menekülnék, és akiknél különben is, bármilyen megvilágításban annyi esélyem van, mint egy éticsigának a szupernóvarobbanással szemben?

Abbahagyom a rángatózást, elkérem a lakáskulcsot, és angolosan távozok. A Kataka kiütéssel győzött ellenem. A többiek ellen meg én, a magam 2 strigulájával.

Szólj hozzá!

Címkék: zene utazás nyár ismerkedés

Kritikák

2008.07.01. 22:41 WToma

Eredetileg nem erről akartam írni, hanem a Kiberiádáról, Stanisław Lem lengyel sci-fi író méltán híres művéről.

Meg kell vallanom, hogy bár nagyon szeretem a science fictiont, Lemhez eddig még nem volt szerencsém egészben, csak részleteket olvastam tőle. Most azonban ennek vége, mert megkaptam a Lem összes második részét (és igen-igen kíváncsi vagyok rá, hogy vajh hol lelhető fel az első...). Ebben a Pirx pilóta kalandjai, a Kudarc, a Kiberiáda és az Amit a robotok mesélnek szerepel. A Kudarc regény, egy idegen civilizációval való sikertelen kapcsolatfelvételi kísérlet krónikája. A Pirx pilóta kalandjai elbeszéléseket tartalmaz különböző mondanivalókkal és témákkal, összekötő kapocs közöttük a főszereplő. Az utolsó két gyűjteményben pedig mesék vannak. Olyan mesék, amiket mindenki hallott gyerekkorában, a szüleitől, az ovodában, az agyonnyúzott mesekazettákról. Ezen kívül mesék erkölcsről és erkölcstelenségről, halandóságról és az idő végtelenségéről, kapzsiságról és az egyetemes jóságról. A könyvet Murányi Beatrix - szerintem egyszerűen zseniális ("hűséges Robodrija, amely a visszacsaholás elve alapján működött") - fordításában élvezheti a magyar olvasó.

Valami ilyesmit akartam írni. Ennyi meg is volt, ez se igazán tetszett, mert könyvajánló szaga van, bár ez azon könyvek közé tartozik, amit tiszta szívből ajánlok mindenkinek, aki  a papírra vetett kacskaringók dekódolásában élvezetet lel. De tovább nem ment. Egyszerűen képtelen vagyok szavakba önteni, mit érzek erről a könyvről, mert egyszerre nevetséges és szomorú, egyszerre képtelen és ijesztően valóságos.

És akkor eszembe jutott, hogy ismerek ám én még egy ilyen könyvet. A Galaxis Útikalauz szintén ezeket tudja, csak máshogy abszurd, máshogy nevetséges, másképp szomorú és másképp valóságos. De arról se tudok írni.

Mint ahogy nem tudok írni a kedvenc animéimről sem, a kedvenc filmjeimről és a kedvenc zenéimről sem. Mást nem tudok tenni, minthogy leírom a címüket: olvassátok, lássátok, hallgassátok ti is. Érezzétek a végtelenséget.

Hm, micsoda kozmikus gondolatok.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika lem kiberiáda cyberiada stanislav

Bodies - a kiállítás

2008.06.16. 14:41 WToma

Ming egy átlagos kínai fiú volt. Kína legsötétebb mélyében élt, ahol a levegőt jobban szennyezte a fatüzelés, mint az autók, ahol nem voltak toronyházak, ahol ismeretlen dolog volt a mikrocsip. Ming falujába a civilizációnak nem sikerült betörnie, a legmodernebb készülék, egy telefon, a Párt irodájában volt elhelyezve. Hetente egyszer használták, ekkor adta le a rendes jelentését a Titkár.

A faluban élt egy lány, Li. Li nagyon szép volt, nagyon kedves, nagyon fiatal. Ming szerette Li-t, és Li is szerette Minget.

Li-t a Titkár is szerette, és zokon vette, hogy Li nem szereti viszont, amikor ő szép, okos, téglaházban lakik és az irodájában telefon is van, Ming pedig szegény, tanulatlan, és nem is olyan jóképű. A Titkár nem értette, hogy ez miért van így, mert nem tanította meg neki senki, hogy a nők kiszámíthatatlanok, a Pártiskolában, ahova járt, csak a Vezér műveit tanították, és azt, hogy hogyan kell használni a telefont.

A Titkárnak sok álmatlan éjjelt okozott Li. Nem volt rossz ember, csak szerelmes. Így történt, hogy az egyik napon, amikor a jelentését le kellett adnia, a telefonba bemondta Ming nevét. Két nap múlva katonák jöttek, a mezőről vitték el Minget. Ming nem tudta, hogy mit jelentsen a dolog, nem értett semmit, a katonák nem szóltak egy szót se, csak vitték.

A körzeti börtönben egy sötét pincében tartották fogva. Néha vallatni kezdték, verték, lámpával világítottak a szemébe. Politikáról, összeesküvésekről beszéltek neki. Mingnek fogalma sem volt, hogy mit akarnak tőle, csak félt, mindent bevallott volna, de bármit mondott, nem volt jó a fogvatartóinak. Egyszer fölébresztették, és ismét vitték, de nem a szokásos vallatószobába, hanem egy négy oldalról szürke betonfallal körülvett udvarba. Hajnalodott.

Ming eltűnése után Li sokat sírt. A Titkárt pedig furdalta a lelkiismeret, de azért megkérte Li kezét. Li nem akart hozzámenni, azt várta, hogy a fiú hazatérjen, de a szülei beleegyeztek a házasságba. Az esküvő napján Li a folyóba ugrott, és sohasem találták meg.

Ming viszont megtekinthető minden nap 10.00 és 20.00 között, május 24-től december 32-ig, a Király utca 26. szám alatt.

3 komment

Címkék: kína kiállítás írás bodies

Magyarázkodás a feltámadáshoz

2008.06.01. 12:16 WToma

Néha rámjön a "lusta vagyok, nem akarok semmit se csinálni" érzés, ilyenkor ezerszer olvasott könyveket olvasok, ezerszer játszott játékokat játszok, gitározok, akármit, csak ne kelljen semmi értelmeset csinálni. Az egyik ilyen alkalommal valamiért F1-es videókat kezdtem nézegetni a Nagy Videómegosztó Oldalon. Láttam balesetes videókat, idegesítő kommentátoros videókat, klipeket. Ezekből került ki a szerencsétlen, lúzer F1 versenyző alakja (akit már csak hagyománytiszteletből is Jason Brightwren-nek kellett elneveznem).

Hogy mennyire lett jó, azt az is mutatja, hogy a Lidércfényen majdnem két hónap alatt egy hozzászólást se kapott, tehát vagy nagyon rossz, vagy nagyon langyos, de semmiképpen sem túl jó. Szerintem az alapötlet itt sem rossz, bár nem tudom, hogy van-e egyáltalán valóságalapja, azaz létezik-e vagy létezett-e valamikor ilyen karakter az autóversenyzés történetében. Nem is annyira fontos, fogjuk föl inkább ujjgyakorlatnak, és akkor talán elmegy, éppenhogy.

Az ide felkerült verzióban javítottam egy apró hibát a Lidérceshez képest, de csak emiatt ne olvassa el senki, aki azt már olvasta. Az F1-rajongóktól pedig ezúton szeretnék elnézést kérni a történetben előforduló történeti, földrajzi, fizikai, gazdasági és egyéb képtelenségek miatt.

[Feltámadás]

Szólj hozzá!

Címkék: előszó

A bűnös város

2008.05.15. 17:40 WToma

Szerda este, háromnegyed kilenc. A kettes metrón zötyögök haza az egyetemről, hullafáradtan. Azon gondolkozok, hogy vacsora után csináljak-e valami értelmeset, vagy inkább üljek le animét nézni.
Nyolc óra 53. Moszkva tér, a mozgólépcső alja. Lesprintelem a tömeget, előttem szabad a pálya, lépkedhetek fölfelé. Eldöntöm, hogy az előző dilemmától függetlenül a holnapi szoftver technikák előadásra nem megyek.
Kilenc óra. Benézek a postaládába a számlákért, felmegyek az elsőre. Animét fogok nézni, határozom el. Berakom a kulcsot a zárba. Mondom, berakom a kulcsot a zárba.

Nincs zár.

Megnézem jobban. Tényleg nincs. Lecammogok a házmesterhez, aki némi szörnyülködés után feljön terepszemlét tartani. Még mindig nincs zár. Reggel még megvolt.
Gyerünk, éjjel nappali zárszervíz. Persze ilyenkor nincs szórólap. Nem baj, tudakozó. Fél óra múlva jön. Majd még hív. Addig lemegyek pénzért. Mennyibe kerülhet fél 10-kor egy zárcsere? Az automata nem működik. Nagyszerű. A másik 5 perc gyalog, de akkor is. Az már működik. Vissza a házba. A házmester az egyik földszinti lakót tájékoztatja a helyzetről. A lakó nem tanúsít különösebb érdeklődést. A létrát azért elkérjük, hogy kicseréljük az elsőn a kiégett villanykörtét.

Negyed tizenegy. Zárszerelő megjön. Az ajtó kinyitása: egy mozdulat a csavarhúzóval. Bent a lakásban a ruháim és a jelek és rendszerek jegyzetem a földön szétdobálva. Gyors hiánylista: eltűnt mintegy 700Ft készpénz, és a régi mp3 lejátszó, amit a húgomtól kunyiztam el, amikor vett magának egy újat. Az adatkábel nem tűnt el. Így aztán a kedves tolvaj (ha vesz magának elemet a 700Ft-ból, mert azt sem vitt), hallgathatja a Bleach OST-t és Ally Kerr-t, amíg meg nem unja. Minden más megvan.
A szekrény, amiben a számítógépes cuccokat tartom, nyitva. Gyors csekk: minden animés DVD-m megvan, a Half-Life 2 DVD is megvan. A régi 7300-as videokari is megvan. Pedig az még értékesebbnek is látszott, mert a 7600-as dobozában volt benne. Igaz, rossz, de ez ránézésre nem látszik.
Közben házmester és zárszerelő (utóbbi a pénzemmel együtt) balra el. Rendőrség. Kijönni nem fognak, mert a "helyszín meg lett változtatva." Ha akarok, bemehetek feljelentést tenni. Akar a fene.

Fél tizenkettő. Vacsora. Elhatározom, hogy nem megyek be a reggeli előadásra sem...

Epilógus:
Reggel fölkeltem, és bementem tollasra. Sajnos a többiek csak indexet hoztak, tollasütőt nem. Nem baj, ütünk párat, majd ebéd. Utána irány az OpRe előadás, I épület. Illetve csak a kocka büfé, mert a rendőrök, akik a bomba miatt hessegették el az embereket, csak odáig engedtek minket...

Szólj hozzá!

Címkék: budapest közbiztonság

3x nem tudom!

2008.03.01. 17:30 WToma

Eredetileg nem akartam ilyen témákról írni, mert nem igazán szimpatizálok egyik oldallal sem, de ha szimpatizálnék, közlési kényszeremet akkor is elnyomná a velemszületett békés természetem, hiszen ha valaki manapság nyilvánosan elkezdi hangoztatni politikai nézeteit, az kb. ugyanolyan társadalmi elfogadottságú cselekedet, mintha a metróra alsónadrágban (vagy anélkül) szállna fel.

De lesz most ugye ez a népszavazás (amire nem fogok elmenni, de nem csak a politikai elvtelenségem miatt, hanem mert lusta vagyok és nem jön ki a lépés...), amivel kapcsolatban már boldog-boldogtalan fontosnak tartja, hogy elmondja a véleményét. Ezeket a véleményeket meg óhatatlanul meghallja az ember. És ha már hallja, gondolkozni kezd rajta.

Nem megyek bele abba, hogy szerintem melyik változat lenne az előnyösebb, egyszerűen azért, mert nem tudom. Érvek vannak pro és kontra, de biztos csak az, hogy nagyon-nagyon kevés ember látja át, hogy mi is lesz az egyik vagy másik változat megvalósulásának hatása. A többieknek marad az, hogy elhiggyék, amit mondanak nekik. Csakhogy kinek higgyünk?

A két oldal érvrendszere eléggé hasonló. Azért higgyél nekünk, mert a másik oldal önző, csaló, hazug, tolvaj, áruló, akik pedig velük szimpatizálnak és/vagy az általuk képviselt választ választják, azok szintén, vagy ha mégsem, legalábbis hülyék.
Jönnek az újabb és újabb publicisztikák, blogbejegyzések, fórum-hozzászólások, amelyekben az általam kedvelt szerzők kölcsönösen agyhalottnak nyilvánítják egymást. Jönnek a plakátok, a szórólapok, a fényes papírra nyomtatott kampánykiadványok, a rádióhirdetések, bannerek (a TV-hirdetéseket azért nem soroltam fel, mert nem nézek TV-t...) amelyek ahelyett, hogy meggyőznének akármiről is, csak még jobban összezavarnak. (És közben eszembe jut, hogy ha ebből a pénzből inkább az egészségügyet vagy az oktatát támogatnák, akkor nem itt tartanánk, de ez egyrészt demagógia, másrészt végkövetkeztetésként valószínűleg oda vezetne, hogy menjünk vissza a fára...)

Tulajdonképpen már nagyjából megszoktam az egészet. Az az egyetlen dolog zavar benne, hogy láthatóan mindkét oldal komolyan gondolja, amit mond. Ha feltesszük, hogy ezek között az emberek között vannak értelmesek mindkét oldalon, akiknek igaza van, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a magyar politikusok nagy részének tényleg az a célja, hogy saját érdekeit szem előtt tartva, vagy egy összeesküvés részeként szisztematikusan tönkretegye az országot.

Én ezt nem vagyok hajlandó elhinni. Tudom, hogy vannak olyanok, akik szeretnének egy nagyobb darabot a húsosfazékból, tudom, hogy vannak akiket csak a kényelmes pozíció vagy csak szimplán a hatalomvágy vonz, de kell hogy legyenek olyanok is, akiknek valóban számít, hogy mi lesz itt 10-15-20 év múlva az emberekkel. És ezek nem az egyik oldalra tömörülnek, nem oszlik a politika jókra és rosszakra. Ha pedig mégis -- azaz nincs egy ember se, vagy azok csak itt vagy ott találhatóak meg -- nos, akkor meg már olyan mindegy...

Szólj hozzá!

Címkék: politika népszavazás

Évvégi melankólia

2008.01.01. 00:00 WToma

Eljött, ugyebár, az Úr 2007. évének is az ő vége, és ilyenkor kissé mindenképpen elgondolkozik az ember, visszatekint a mögötte álló esztendőre, és felteszi magának a kérdést: mi a jó büdös franccal basztam már megint el ezt az évet?

Mert hogy hasznos dolgokat nem csináltam, az biztos. Rendben, bejártam a zegyetemre. Jó, írtam egy-két haszontalan postot ebbe a blogba. Ment általa előre a világ? Nem ment.
Ha belegondolok --  és mivel belegondoltam, most már mindegy -- kiderül, hogy 365×24×60×60 = 31536000 másodpercen keresztül (hogy egy klasszikussá vált beszédet idézzek): nem csináltam semmit. Basztam a rezet, számoltam a szemem előtt ugráló fekete karikákat.
Persze ezt fel lehet fogni úgy is (mondhatni, a pozitív gondolkodás), hogy legalább nem robbantottam fel a világot, nem öltem meg senkit, és nem szennyeztem jobban a környezetet, mint az egy átlag magyar állampolgártól elvárható.
Most jut eszembe, mondtam egy-két viccet, amire már olyan pozitív kritikát is kaptam, hogy "ez már majdnem vicces volt", meg segítettem egy-két embernek elmagyarzárni néhány apróságot. Szóval mindent összevetve, még talán egy kicsit pozitív is lehetne ez a mérleg, ha...
Ha lenne értelme egyáltalán ilyen mérlegnek. Számít ez? Nem igazán, a múlton nem lehet változtatni, a jövőre vonatkozóan meg nem nagyon tudok következtetéseket levonni, ahhoz nem volt elég fontos ez az egész. Úgyhogy inkább azt a kérdést kell föltennem: jól éreztem magamat? A válasz pedig: tudja a halál; hol igen, hol nem.

A Galaxis Útikalauzban van egy rész, amikor a csalódott, kiábrándult, bolygóját és szerelmét véglegesen elvesztett Arthur Dent elmegy a bölcsek falujába: a bölcs öregasszony lefénymásolja önéletrajzát, majd felhívja Arthur figyelmét a kielemésekre, amik az életében előforuduló fontosabb döntéseket jelzik. "És mi a tanács?" - kérdezte Arthur. "A tanács? Csináld mindenben az ellenkezőjét annak, amit én csináltam, és akkor talán nem fogod életed utolsó napjait egy ilyen koszos, büdös barlangban tölteni!"

Boldog új évet mindenkinek!

Szólj hozzá!

Címkék: évértékelés útikalauz

Fordítógép és társai

2007.12.13. 17:39 WToma

0. Már megint lusta vagyok.
1. Tudom, hogy olcsó poén fordítóprogramon röhögni, de akinek tetszett a Hotel MAK magyar verziója (most nézem, azóta újítottak, az egyszerűség kedvéért bármely nyelvre kattintva a szlovák oldal jön be... de szerencsére a sztaki szótár ezt is megmentette az örökkévalóságnak), annak talán ez az oldal is be fog jönni, ahol a fordítóprogram saját magát reklámozza, egyszersmind tudását bizonyítva.
Gyöngyszemek, de aki talál még jókat, az ne habozzon kommentelni:
FTP (Reszelő átvitel Protokoll)
A dugó tud is lenni felfejlődik mint egyWordPress fütyülőréce
szolga 2.3
téli benszülött filesystem
2. Más blogról linkelni se nagyon szoktam, de a 0. pontban jelzett okból most idekeveredtem: http://f451.freeblog.hu/ és az egyik postban magamra ismertem:
Él ebben az országban egy generáció, amely tagjainak Antall József neve hallatán az első gondolatuk az, hogy az ő halála miatt szakították félbe a Kacsameséket.
Félelmetes, amikor ennyire illik az emberre egy leírás.

Szólj hozzá!

Címkék: kacsamesék fordítóprogram hotel mak

Az élet értelme másodfokú egyenletben

2007.10.20. 22:54 WToma

avagy: hogyhogy ez csak most esett le?

x^2 - 111x + 2898 = 0

Szólj hozzá!

Címkék: karinthy galaxis útikalauz

Előszó a nekrológhoz

2007.08.23. 23:53 WToma

A halhatatlan nekrológja.
Az egyik (ha nem a) legrégebb óta fiókban (mappában...) heverő írásom. Az első verziója már elég régen készült, még amikor nem írtam gépre semmit. Később begépeltem, befejeztem, csiszolgattam rajta, de soha nem voltam vele teljesen elégedett. Két rész van benne, ami nem tetszik: a befejezése, és az összes többi. Ugyanakkor mégis a kedvenceim közé tartozik.

Szerintem a téma jó. Valószínűleg az Asimov-saga (Robot-Birodalom-Alapítvány) hatására kezdtem el, mert azt lehetetlen anélkül olvasni, hogy az embert ne érintse meg a végtelenség érzése. (A másik ilyenem a Galaxis Útikalauz, de ahhoz egyelőre nem tudtam semmit se hozzátenni.)
A baj az vele, hogy a téma nem novellának való. (Vagy legalábbis egy jobb író kellene hozzá.) Ebből regényt, sőt, regényfolyamot lehetne írni, ha valaki venné a fáradtságot. Én viszont nem tudok regényt írni, az egyetlen ilyen jellegű próbálkozásomból (az "Eltűntek a milliók" című, már a címében is rendkívül eredeti kalandos krimiből) összesen egy oldal készült el, és már csak arra emlékszem belőle, hogy volt benne egy unatkozó aranyifjú és egy André nevú lakáj, aki nyilván szoros rokonságot ápol a 14 karátos autó Andréjával, mivel Rejtő is kedvenceim egyike.
Így aztán a középső rész, ami megadná az olvasónak azt a végtelenséget, amit én érzek mindig, amikor megpróbálok beleírni még valamit, meglehetősen rövid és sajnos elég semmitmondó.

A befejezés még problémásabb. Jobbra már nem nagyon tudom megírni, de mégsem elégít ki. Amikor először kigondoltam, azt hittem, tökéletes lesz. De nem hogy nem tökéletes, egyenesen lehangolóan banális. A történést megmásítani nem lehet, mert pont ezért írtam az egészet.

Úgyhogy ezzel se tudok már mit kezdeni. Nem elég jó ahhoz, hogy publikáljam, de ahhoz túl büszke vagyok rá, hogy senkinek se mutassam meg. Így inkább hangosan felolvasom a sivatagban.

[A halhatatlan nekrológja]

... és utószó

A minap megint elolvastam a Piknik az árokparton-t, és rájöttem, hogy az "elméletes" szövegeket abból loptam nagyrészt. (Harmadik rész, amikor Richard Noonan és a Nobel-díjas Valentine beszélgetnek a Borsch-ban.)

Szólj hozzá!

Címkék: előszó

süti beállítások módosítása