Nem vagyok egy nagy filmelemző, a kritikákhoz való hozzáállásomat már olvashattátok korábban, de annyit azért még én is felfogok, hogy a Watchmennel darázsfészekbe nyúlok.
Az alapjául szolgáló képregényt nem olvastam, sőt, korábban nem is tudtam a létezéséről. Amikor a moziba beültem, annyit tudtam, amennyit az előzetes és a "fülszöveg" bemutat.
Aztán hirtelen kaptam az arcomba verekedést töménytelen mennyiségű slow motionnel á la Matrix, amerikai kollázst á la Forrest Gump, mocskos várost á la Sin City, összetört és összevert egzisztenciákat, a háttérben bonyolódó összeesküvéssel, mélyfilozófiával az élet értelméről és marsi tájakkal.
Végig az villogott az agyamban: ez most valami, vagy megy valahová?
Egy akciófilmben a 15 perces expozíció része az, hogy a Hős ismét jelmezt ölt. Itt jó másfél óra után jutottunk el idáig -- de minek is? Megmentett emberek és közben lefűrészelt kezek. A jó oldal mocskosabb, mint ahogy azt el tudnád képzelni. De hol a rossz oldal? (Költői kérdés. Bárki, aki valaha látott már filmet, a főgonosz legelső megjelenésétől kezdve tudja, a zsigereiben érzi, hogy ő az. Mint a Columbóban.)
Közben mélyfilozófia vs. emberi érzelmek megint. Itt akár vége is lehetne felőlem a filmnek. Nincs vége. A főgonosz természetesen, mint mindig, most is a nagyobb jóért dolgozik. De most tényleg. Aki látott már valaha akciófilmet, az itt kapja az arcába a nagy pofont. Ismeritek a szabályt? A főgonosznak kötelessége részletesen elmagyarázni a főhősnek, hogy örgödi tervét miért lehetetlenség leállítani, mert különben a főhősnek nem lenne ideje leállítani. Kérem szépen, itt nem tartották be a játékszabályt. Elfuserált hősnek lenni frusztráló. Itt akár vége is lehetne a filmnek felőlem -- és bár lenne!
Az utolsó pár képkocka lóg a levegőben. Heppi End. Izzadnak a filmkovács műhelyében: hogy rakják be? Nem mindegy? A lényeg, hogy a végén van. Miután bebizonyították, hogy nincs jó és rossz, miért kell a jónak győzni?
Ez valami, és megy valahová. Bár nem egészen vagyok benne biztos, hogy mi, és hogy hova megy, azt végleg nem tudom. Amit tudok, hogy ott van a helye azok között a dolgok között, amiről soha nem fogok tudni jól írni.
Ennek a bejegyzésnek tegnap este itt volt vége. Aztán eszembe jutott még két gondolat.
Az egyik a film felépítéséről: mintha több filmet látnánk egyszerre. Nem csak több történetszálat, több filmet, más-más mondanivalóval és igazságokkal.
Van egyszer a maszkos igazságosztó, aki felderíti a bűntényt és elkapja a tettest mindenáron. Ő nem ismerheti el, hogy a tettes mégsem a Gonosz, az ő világa fekete és fehér, de inkább csak fekete. Ezért történik vele az, ami.
Van aztán a megfáradt szuperhős, aki hosszú évek önmegtagadása után ismét magára ölti a nevetséges Batman-jelmezt, hogy égő házból embereket mentsen ki, vagy lázadó raboknak rúgja szét a seggét. És mellesleg még egy nőt is újít magának. Ez a film vonzza maga után azt a happy endet, amit tegnap este még sehova se tudtam tenni.
És végül van az erkölcsi dráma: megölhetünk-e pármillió embert a nagyobb jó érdekében, játszhat-e az ember istent, sőt: lehetünk-e emberek és istenek egyszerre?
A három film között az összekötő kapocs pedig mindössze a valóság, ami valószínűtlenebb és érthetetlenebb a kegyetlen, maszkos igazságosztónál, az idealista szuperhősnél és a mi valóságunktól eltávolodott ember-istennél egyszerre.
Valami ilyesmire gondoltam, de a következő gondolatom rögtön azután ez volt (a középiskolai verselemzéseken edződve), hogy "gondolta a fene", az egész csak belemagyarázás. És azt hiszem, most valami tényleg fontosat (bár meglehet, triviálisat) találtam: egy jó film igazából olyan, mint egy Rorschach-kártya. Nincs rajta rajz, csak tintapacák. Te képzeled oda a figurákat, ami lehet egy gyönyörű pillangó vagy egy emberi vértől csatakos pofájú farkaskutya.
Ha egy látványos, gyenge akciófilmet akarsz látni, akkor ülj be a moziba, nyisd ki a szemed és nézd meg a Watchment. De ha magadba akarsz nézni egy pillanatra, akkor nyisd ki az agyadat is.
A lélek tükre, aluláteresztő szűrővel.
