Talán kicsit furcsának tűnik egy kritikával előállni, miután bekezdéseken keresztül nyafogok arról, hogy nem tudok kritikát írni, de az igazság az, hogy tudok, csak kell valami, amit meg tudok fogni. Ha ez egy olyan valami, ami nem tetszik, akkor pedig nagyon is könnyen megy, csak előszedem a tótawén és animecommenten edzett vitriolos stílusomat, felhígítom a kívánt mértékig és...
Az alaphelyzet az anime-vígjátékokra fogékonyak számára kész Kánaánnak tűnhet: adott egy fiú, Ranma, akit ha lelocsolnak hideg vízzel, lánnyá változik. Lehet elképzelni ennél viccesebb dolgot? (Jó, nyilván lehet, nem ez a lényeg.) Ranma amúgy egy jeles harcművész, aki egy napon át fogja venni apjától a Saotome-iskola irányítását. Ja, és az hozzá akarják adni régi barátjának legkisebb lányához, hogy majd egy szép napon övé legyen a fele királyság, izé, az ő dojo-juk is. Tökéletes? Az. Szerelmi komédia látványos harcjelenetekkel és néha kiakadó ecchi-méterrel, ráadásul az első két évad során újabb szereplők is beszállnak a játszmába: további menyasszony-jelöltek illetve az ő régi szerelmeik, valamint Ranmát legyőzni kívánó trónkövetelők.
Amikor elkezdtem nézni a Ranmát, a szobatársam pár képkockát értelmetlenül bámult (éppen a táblákat mutogató Saotome Ganma-pandának lett szemtanúja), majd miután röviden összefoglaltam neki a helyzetet, megkérdezte: "És erre egy egész sorozatot építettek?", mire én annyit válaszoltam neki, hogy "Nem. Hetet." Ekkor azért én is kicsit erősnek éreztem a dolgot, és sajnos igazam lett: a sorozat teljesen kifulladt jóval a vége előtt, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy kissé keserű szájízzel vegyek tőle búcsút.
Mik is vele a problémáim? Az első, hogy egyszerűen elfogyott az anyag. A konfliktusokat és a poénokat is nagyjából teljesen meghatározta a felállás, ami a második évad végére kialakult, innentől kezdve viszont szinte mindig lehetett sejteni a végkimeneteleket: az ismeretlen harcművész Ranmát először legyőzi, azonban legrosszabb esetben is a második rész végére már ő lesz a vesztes; a menyasszony-jelöltek cívódnak egymás közt, de soha senki nem mondhatja véglegesen magának a hőst (hiszen azzal megszűnne a hárem-felállás); az átoksújtotta szereplők előtt rendszeresen meglengetik a végleges visszaváltozás reményét, ami mindig csalókának bizonyul; Ranma pedig soha-soha nem vallja be, hogy valójában mégiscsak Akanét szereti.
Ez még önmagában nem lenne baj, de az animének nincs konkrét története, leginkább a szereplők midennapi életét mutatja be, és mivel a mindennapi élet még abban a világban is elég monoton, ahol minden utcasarkon átváltozó emberekbe, őrült harcművészekbe és szellemekbe botlunk, előbb utóbb a történelem ismételni kezdi önmagát. Ezt oldandó, néha különleges helyzetekbe és versenyekbe csöppennek a karakterek, de ezek nem jönnek sehonnan és nem vezetnek sehová, a kimenetelük pedig szintén borítékolható (kudarc), csak az az érzésem támad tőlük, hogy fillereket látok egy végig fillerekből álló animében.
A másik fő problémám a szerelmi szállal, pontosabban annak hiányával van. A két főszereplő közötti kezdeti hidegség feloldódása után leginkább csak a hárem-vonal látszik, ami valamilyen szinten érthető is: nem lehet sok mindent kezdeni azzal a szituációval, hogy a két szereplő de jure már eljegyezte egymást, vonzódnak is egymáshoz, és már tényleg csak annyi van hátra, hogy Ranma is bevallja magának az érzéseit. Ez maximum három részre elegendő anyag, hátra van viszont még legalább 120, a dolog tehát nyúlik, mint a rétestészta. Ide kapcsolódik az is, hogy a szereplők jellemileg semmit nem fejlődnek, és amíg Kunónak például jól áll a magától elájuló szépfiú szerepe, addig Ranma "engem senki nem győzhet le"-attitűdje a végére igazából idegesítővé válik.
Mondhatni persze, hogy túl sokat várok, ez mégis egy vígjáték. Valóban, a fentiek közül mindent megbocsátanék, ha a hetedik évad ugyanaz a hangosan végigröhögős kategória lenne, mint az első. De nem az, sőt, az epizódok egy részét kifejezetten unalmasnak találtam, és ez egy alapvetően szórakoztató műfajban nehezen megbocsátható vétek. Az igazat megvallva, csak azért néztem meg végig, mert reménykedtem, hogy hátha lesz az alkotóknak bátorságuk felrúgni a status quo-t és egy szép kerek lezárást adni a történetnek, ami persze azzal járt volna, hogy az eddigi könnyedséget felváltotta volna egy kis valódi dráma, mert hogy máshogy találhatna egymásra két szerető szív -- de nem volt. Olyannyira nem, hogy az utolsó (dupla)rész a teljes folyamban bárhol helyet kaphatott volna, pont ugyanennyire lett volna hatásos a befejezés: semennyire. A történetnek egyszer csak végeszakadt, ami nem egészen helyes kifejezés, mert nem volt történet.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Ranma-sagához tartozik még egy fél évadnyi OVA és két movie is, de ezekhez már nem volt se erőm, se kedvem: valószínűleg csak további fillerek egy eleve fillerekből álló, és a változatásság kedvéért néha fillerekkel tarkított animében.
7,5 / 10 (aki csak a negyedik évadig nézi, annak 8 pont)
