Kész, vége. Nem bírtam tovább.
Pár hónapja már éreztem, hogy előbb vagy utóbb el fog jönni a pillanat, amikor szakítanom kell. Tegnap este elegem lett. Amikor már úgy látszott, hogy kicsit lendületet vesznek a dolgok, hogy nem fog tovább nyúlni ez a kényszeredett se itt-se ott állapot. De nem. 10 perc alatt kiderült, hogy ha nem vetek véget a kínlódásnak, akkor soha se lesz vége...
Tulajdonképpen eddig is csak valamiféle furán értelmezett hűségből maradtam vele. Ez volt az első komolyabb kapcsolatom. Nyár volt - nyáron amúgy se tudok magammal mit kezdeni - és egy barátom mutatott be, aki már egy ideje együtt dolgozott vele. Aztán azon kaptam magamat, hogy szinte minden időmet vele töltöm, és alig várom a következő találkozást. Aztán a kezdeti lelkesedés elmúltával is mellette maradtam, akkor is voltak még jó pillanatok, de sajnos a rosszabb részek is egyre szaporodtak. Olyanokat is megbocsátottam, amit mások halálos bűnnek tekintettek és elpártoltak tőle. Pedig a leépülés jelei jól látszottak: ismétlődő helyzetek, fáradt poénok, képtelenség arra, hogy lezárjon egy fejezetet és újat nyisson. És amikor tegnap este megint előhozakodott azzal a szőke lánnyal, belelt a pohár.
A 204. rész 10. percében megállítottam a lejátszást, és letöröltem a Bleach könyvtárat a gépemről.
Dögöljél meg, Rurichiyo.
