Január 2, hétfő.
Még nem aludtam ki egészen a céges szilveszteri bulit és az afterpartyt. Jobban berúgtam, mint a legutóbbi csapatépítő tréningen, pedig az sem volt egyszerű. Azt hiszem, kikezdtem Zsuzsával, ezt talán nem kellett volna, a főnök úgy elsápadt, mintha a vezérigazgató éppen akkor rúgta volna ki, lehet, hogy ő is Zsuzsára hajtott, ami nem lenne csoda. Mindenesetre most pár napig inkább Gáborékkal megyek ebédelni.
Január 4, szerda.
Katika, a főnök titkárnője ma sírva rohant ki az irodából. Remélem nem szakítottak, a főnök elég kiállhatatlan, amikor éppen nincsen nője, nekem viszont most pont nem hiányzik, hogy alaposabban ránézzenek a munkámra. Ráadásul Zsuzsánál is rontaná az esélyemet, ha a főnök lenne a vetélytársam.
Január 6, péntek.
Mindenfelé azt rebesgették már az irodában, hogy a főnököt kirúgták, egész héten olyan sápadt volt, mintha a szeme előtt fogtam volna meg Zsuzsa fenekét, pedig ennek még a gondolatát is próbáltam kerülni, nehogy véletlenül tényleg megtegyem. Ma délután aztán tartott egy megbeszélést, hogy tisztázza a kérdést, mert a fennálló bizonytalanságban nem lehet hatékonyan dolgozni, egész héten nem sikerült rendesen haladni, és mindenki le van maradva a feladatával. Mondjuk ebben szerintem közrejátszott Zsuzsa új ruhája is, de mindegy.
A megbeszélésen aztán kiderült, hogy a pletykáknak semmi alapja nem volt, a főnököt nem rúgták ki, hanem közös megegyezéssel bontották fel a munkaviszonyát. Megköszönte az eddigi munkánkat, méltatta az elért eredményeket, mi pedig átnyújtottuk neki a dolgozók ajándékát, amit a biztonság kedvéért már tavaly novemberben megvettünk. Az irodából kifelé menet mindenki gratulált neki, abban nem voltunk biztosak, hogy tapsolni illik-e ilyenkor. Reméltük, hogy eme ünnepélyes alkalomból elhív mindenkit a közelben nemrég nyílt új étterembe vacsorára, de erre nem történt semmi utalás. A magunk számlájára azért elmentünk inni, és mindenki felelevenítette az ex-főnökkel kapcsolatos összes sérelmét, majd pohárköszöntőt mondtunk a hétfőtől érkező új főnökre. Zsuzsa egy héten belül meglesz.
Január 9, hétfő.
Vártuk az új főnököt, de nem jött. Délig az iWiW üzenőfalon beszélgettünk a szemben ülő kollégákkal, majd Zsuzsával elmentünk ebédelni. A projekt szépen halad, szombaton meglepetés gyanánt elviszem Prágába. Lehet, hogy inkább mégis Bécsbe megyünk, még nem döntöttem el.
Ebéd után mindenki a kávéautomata körül ténfergett, amikor valaki felvetette, hogy attól, hogy nincs itt a főnök, még dolgozni kellene. Elszégyelltünk magunkat, és leültünk a számítógépek elé. A Nanaca Crash-ben 11009 pontot értem el.
Január 10, kedd.
Az új főnök ma se jött meg. 10 óra felé feljött viszont a portás, hogy itt van pár ember, akik az állásinterjúra jöttek, és hova küldje őket, meg hogy erről neki nem szólt senki. Senki se tudta, hogy milyen pozícióra is keresünk embert, de aztán valaki elkérte az egyik jelentkezőtől a kinyomtatott hirdetést, amiből kiderült, hogy a főnök pozíciójára. Innentől már viszonylag gyorsan kiderült, hogy kis probléma adódott, ugyanis ahelyett, hogy fejvadász keresett volna embert, véletlen sima állásként lett meghirdetve.
Tulajdonképpen le tudtuk volna zavarni az egészet, a baj csak az volt, hogy az egyetlen, akinek joga lett volna eldönteni, hogy ki alkalmas főnöknek, az a főnök lett volna, olyanunk meg perpillanat nem volt. Közben a háeres Csilla felhívta a fejvadász partnerünket, akik megígérték, hogy holnap majd kijön valaki, hogy egyeztessünk.
Közben még három jelentkező jött az álláshirdetésre, és nem tudtuk eldönteni, hogy mit csináljunk velük, mert mi Gáborral a két fiatal szőke csajt akartuk behívni, a háeres Csillának viszont egy magas fekete hajú srác tetszett. Végül úgy döntöttünk, hogy behívjuk mindet, valószínűleg úgysem lesz más dolgunk egész héten.
Abból is kisebb vita kerekedett, hogy kik tartsák az interjút, mert mindenki jött volna, viszont a Katika szerint négynél több szék egymás mellett a feng-shui szerint rossz, és balszerencsét hoz, ő meg csak ért hozzá, elolvasott vagy négy könyvet a témáról. Végül rajtam kívül ott maradt Zsuzsa, a háeres Csilla, meg a Zoli a kreatívoktól, aki azzal érvelt, hogy a főnöknek végülis kreatívnak kell lennie, mire mások azt mondták, hogy az egésznek semmi jelentősége nincs, és csak azért került be mégis, mert Gábor közben összakapott Csillával, miután Csilla epés megjegyzést tett, amikor Gábor egy webcamot akart fölerősíteni az asztal aljára, hogy a szőke csajok szoknyája alá nézhessen vele.
Január 12, csütörtök.
Ma tartottuk az állásinterjú második fordulóját. Az egyik szőke csaj szinte teljesen egyértelműen közülte a kreatív Zolival, hogy szívesen lefekszik vele, ha megkapja az állást. Bár a háeres Csilla azt mondta, hogy a fekete hajú srác is hajlandó lett volna. Igazából én is szívesen megpróbáltam volna az egyik lányt, de most inkább Zsuzsára koncentrálok. Este elviszem vacsorázni és megkérdezem, hogy Bécshez vagy Prágához lenne-e kedve inkább.
Tegnap itt volt egy ember a fejvadász cégtől, hogy leírja az elképzeléseinket az új főnökünkről. Ami azt illeti, elképzelésben nem volt hiány, de igazából semmi olyan nem volt az ötletek között, ami a fejvadászoknak segített volna. Aztán eszébe jutott, hogy általában nem a beosztottakat szokták megkérdezni, hogy milyen főnököt akarnak. Ezt velünk is közölte, mire mi mondtuk neki, hogy akkor beszéljen a vezérrel. Azért elmenetben annyit még megjegyzett, hogy ez az állásinterjús játék szerinte ellentétes a munka törvénykönyvével. Lehet, hogy igaza van, de valószínűleg tökmindegy, mert egyiknek sem lesz munkája, legalábbis nem nálunk. Küldtünk azért egy e-mailt a jogi osztálynak, hogy nézzenek utána.
Január 13, péntek.
Zsuzsa némi hezitálás után Bécset választotta, úgyhogy délelőtt foglaltam szobát a Kummerben, persze céges számlára, bár még nem tudom, hogy ezt hogy fogom kimagyarázni. De hát érte mindent. Amúgy ezt a trükköt még az egyetemen tanultam, ha el akarsz adni valamit, akkor ne azt kérdezd, hogy kell-e, hanem hogy pirosat vagy kéket akar-e. Nagyjából ez volt az egyetlen értelmes dolog, amit az egyetemen tanultam, nem mintha annyira igyekeztem volna, illetve igyekeztem, csak nem a jó jegyre hajtottam, hanem Annára.
Az állásinterjú utolsó fordulójának egy Assessment Centert találtunk ki, a feladatuk az volt, hogy egy külföldi partnercégtől érkező delegációt (négyünket) elvigyenek egy üzleti ebédre, illetve a másik csapatnak, hogy ebéd közben szórakoztassanak minket. A "másik csapat" véletlenül pont a szőke lány és a magas fiú volt, bár szerintem a háeres Csilla keze is benne lehetett a dologban, a kreatív Zolié meg nyilván benne volt, mert ő húzta ki a feladat-cédulákat. Annyival dobtuk fel az egészet, hogy a feladatot valóban végre kellett hajtani, de ezt persze csak akkor közöltük, amikor az ebédszervező csapat előállt a programajánlattal.
Miközben a Gundelban szürcsöltük a kávét, Csilla forró pillantásokat váltott a magas sráccal, Zoli pedig elégedetten simogatta a szőke csaj combját, szinte éreztem, ahogy a másik szőke lány és az utolsó bentmaradt jelölt magában a számlát összegzi és osztja kettővel, illetve annak az esélyét latolgatják, hogy esetleg mégis mi fogunk fizetni. A lány egyszer csak mintha mondani akart volna valamit, de aztán rögtön be is csukta a száját, arcán pedig valami furcsa fintor jelent meg. Majd elmosolyodott, felállt, "Egy pillanat, azonnal itt vagyok" -- mondta, és elsétált. Természetesen soha nem jött vissza. Nem láttam biztosan, de szerintem megpaskolta a negyedik jelölt fejét. Ezek szerint nem is volt olyan hülye, végső soron veszteség nélkül tudott kiszállni a játékból, sőt, még evett is egy jót a Gundelban, bár a négy jelölt szinte már kínosan igyekezett a legolcsóbb ételeket választani. Szóval átlátott rajtunk, szinte szerettem volna fölvenni valamilyen pozícióra jutalomképpen. Így belegondolva, a negyedik jelölt is bátran viselkedett, alig remegett a keze, amikor a pincérnek odanyújtotta a bankkártyáját.
"Köszönjük hogy ma is eljöttek, a végeredményről majd értesítjük önöket" -- búcsúztunk a jelöltektől, akik hátramaradtak megbeszélni a tapasztalataikat, illetve veszekedni egy sort a számlával kapcsolatban. Miközben visszamentünk az irodába, Zoli minden rábeszélőképességét latba vetve próbálta meggyőzni Csillát, hogy ne küldje el még ma az elutasító leveleket, csak hétfő reggel, és kétségbeesetten próbált egyetlen olyan érvet találni, amiből nem derül ki azonnal, hogy ez neki mire is lenne jó. Csilla szerint ezzel már túl messzire mennének, amiben lehet, hogy igaza van, de Zoli ismeri a rendszergazdát, és ha ő azt szeretné, hogy a levelek csak hétfőn menjenek el, akkor a levelek csak hétfőn mennek el. Én nem nagyon figyeltem oda, Zsuzsával a bécsi hétvége programját tervezgettük, bár lehet, hogy ehhez is jól jönne egy kis assessment centeres segítség, mert azért mindent még a cég gyomra se vesz be.
Január 16, hétfő.
A bécsi hétvégéből végül mégis prágai hétvége lett, mert a fekete céges BMW csak úgy falta az utat és 230-nál elfelejtettem lekanyarodni, a navit meg még Pesten kikapcsoltam, úgyis csak idegesített. Eleinte mondjuk észre se vettük, csak Brno felé kezdtünk el gyanakodni. Zsuzsa szerencsére jól kezelte, nem csinált belőle nagy ügyet. Én se, Prága is szép város, számomra csak annyi változás van, hogy Wienerschnitzel helyett Svičkova-t eszünk, amiért meg odamentem, az úgyis este történik, a szállodában. Illetve csak kellett volna történnie, mert Zsuzsa szavak nélkül is nagyon határozottan utasított el, amin egy kicsit föl is dühödtem, mert végül is szerinte miért adtam ki ennyi pénzt? (Jó, a cég pénze volt, de akkor is.) Miután elaludt, lementem a szálloda bárjába és megittam még pár korsó cseh sört. Így belegondolva, még jobban is jártam Prágával.
Azért nem adom fel egykönnyen, mert Zsuzsa változatlanul kedves velem, hogyha nem akarna semmit, akkor nem jött volna el, vagy legalábbis elég fagyos lett volna a hangulat visszaúton. Szóval csak ki kell várnom, hogy eljöjjön az én időm, ezt mondja Gábor meg a kreatív Zoli is, bár az ő arckifejezéséből arra következtetek, hogy neki legalább 100%-os lett a hétvégéje.
Most, hogy az állásinterjús emberekkel végeztünk, megint nagyon unalmas itt az irodában, a háeres Csilla fel is hívta a fejvadikat, hogy mi van már, de a múltkori eset óta elég undokak velünk. Felmerült, hogy kéne másikat keresni, csak az a baj, hogy nem tudunk senkit a jelenlegin kívül, és kellene egy fejvadász, hogy találjon nekünk egyet.
