Egy multi naplója - Február

2010.10.03. 11:34 WToma

Február 3, péntek.

Hétfőn megjött az új főnök. Már múlt pénteken elterjedt a hír, hogy a fejvadászok végre találtak valakit, aki megfelel. A hír Katikától szivárgott ki, aki nem követte a régi főnököt, hanem eggyel feljebb lépett a hierarchiában, és most a vezérigazgató mellett asszisztenskedik, de azért megtartotta a jó kapcsolatokat a régi irodájával.

Az új főnököt Georgenak hívják és állítólag amerikai. Azért tesszünk mindig hozzá, hogy állítólag, mert nem tudjuk elképzelni, hogy miért akarhatott eljönni Amerikából, ide, Magyarországra, amikor mindannyiunknak az a célja, hogy Amerikában legyünk. Már csak ezért is kilóg a csapatból. Hozta magával a titkárnőjét is, Lucyt. Mivel sem Lucy, sem George nem beszélnek magyarul, ezért kaptak maguk mellé egy-egy tolmácsot is, így ha értekezlet van, akkor azon négyesben vesznek részt.

Értekezlet pedig van, mert amint megérkezett George, rögtön mindenkit összecsődített egy jó kis bemutatkozásra, még Kálmán bácsit, a sofőrt is, a takarítókat csak azért nem, mert azok nem a mi cégünk alkalmazásában vannak. A beszédében elmondta, hogy számára nagyon fontos a közvetlen, mégis fegyelmezett légkör, valamint a cég iránti maximális elkötelezettség, ezeket mindenkitől elvárja. A következő részben lelkesen kifejtette a stratégiai céljait, majd ezeket részletezte is, de erre már nem igazán figyelt senki, a tolmácsát kivéve, aki hűen fordította minden szavát a másik tolmács számára, aki aztán három szótagnál hosszabb szavakat és az összetett mondatokat mellőzve visszafordította angolra Lucynak.

A műsor következő száma az volt, hogy az egyes vezető beosztású embereket kérte fel bemutatkozásra, ami tulajdonképpen fölösleges volt, mert mi ismertük egymást, ő meg úgysem tudhat meg semmi hasznosat, de végül ezen is túl voltunk. Kisebb derültséget okozott, amikor Kálmán bácsit kérte fel bemutatkozásra, sajnos kiderült, hogy ő nem tud angolul, csak oroszul, de nem volt baj, mert az egyik tolmács beszélt egy kicsit, így végül kínos jelenet nélkül zajlott le az indicens, George elégedetten bólogatott.

Végül lelkesen megkért mindenkit, hogy folytassuk a munkánkat, és ezzel a lendülettel elutazott valami méregdrága wellnesshotelbe, hogy kipihenje a megérkezés fáradalmait, vissza se jött egész héten. A lelkesedése ránk is átragadt, csak sajnos már egészen elfelejtettük, hogy mit is kellene folytatnunk, így hát folytattuk azt, amit egész hónapban csináltuk. Kijátszottam az egész KMK-t.

Február 6, hétfő.

George visszatért a rögtönzött nyaralásáról, és munkához látott. Ma közölte, hogy holnapra minden osztályvezető nyújtsa be a negyedéves stratégiai tervét, ami igazodik az őáltala korábban fölvázolt stratégiához. Mindenki kétségbeesetten e-mailezett a munkatársaknak, hátha valaki fölfogott valamit, de semmi, többen azon gondolkoztak, hogy hogyan jelentsenek beteget holnapra, míg végül kiderült, hogy a két tolmács együtt egész sok mindenre emlékszik. A dokumentumok készítését persze nagyban hátráltatta az is, hogy a legtöbben megszokásból minden mondat végére szmájlit tettek.

Az egyik jóindulatú tolmács szólt Kálmán bácsinak, hogy George őt a személyszállítási osztály vezetőjének hiszi, ezért neki is kell stratégiát leadnia. Kálmán bácsi először nem értette az egészet, de aztán elmagyaráztuk neki, hogy le kell írnia, hogy hogyan fogja végezni a munkáját, különben kirúgják. Az öreg eléggé megijedt, pár éve van még a nyugdíjig, nem akar repülni, de nem tudott semmit kitalálni azon kívül, hogy óvatosabban fog vezetni, becsszó, pedig neki egyetlen balesete nem volt az utóbbi 10 évben. Ez azonban kevés volt, viszont valakinek eszébe jutott, hogy nincs is személyszállítási osztály, csak George képzeletében, és innentől könnyen ment a dolog, mert pár óra alatt összeraktuk az egész osztály fölállításának terveit, és végül ezt adtuk be Kálmán bácsi nevében.

Február 8, szerda.

A hétfői rohammunka után kedden mindenki lélegzetvisszafojtva várta George véleményét. Persze várhattunk, ebéd után már vissza se jött az irodába, úgyhogy a nap hátralévő részében egymás munkáit dicsértük és szapultuk. (Szembe dicsértük, egymás háta mögött meg szapultuk.) Az egyetlen, amibe senki se tudott belekötni, az a személyszállítási osztály munkája volt, aminek az elkészítésében mindenki részt vett.

Ma viszont délelőtt megint összehívott egy értekezletet, amin mindenkinek gratulált, Kálmán bácsit külön meg is dícsérte, és ott helyben megígérte, hogy a személyszállítási osztályt eddig ért hátrányos megkülönböztetésnek véget fog vetni, az egyetlen, aki végül rosszul jött ki a dologból, az József volt, de ő is hülye, hogy hagyja magát a termelési osztályon rohadni.

Zsuzsával már egy kicsit óvatosabb vagyok, valami Balaton-felvidéki hotelbe vinném legközelebb, a könyvelésről úgyis zaklatnak a szállodai számla miatt, és a Kummerben is ott maradt a kaució.

Február 10, péntek.

Bekövetkezett az, amire szerda óta mindenki számított: kirúgták Józsefet, a termelési osztály vezetőjét. Azonnali hatállyal. Ő a maga részéről értetlenül állt a dolog előtt, és azt magyarázta mindenkinek, hogy legalább valakit föl kéne venni, aki tudja, hogy hogy működik az egész termelési rendszer, mert így meg fog bénulni a cég. Búcsúbeszédében George ezt meg is ígérte neki, és szólt a HR-es Csillának, hogy szóljon a fejvadászoknak. A fejvadászok péntek lévén először fel se akarták venni a telefont, de aztán végül nagy kegyesen megígérték, hogy ránéznek az ügyre.

Zsuzsával megint utazunk.

Február 14, kedd.

Zsuzsával kiéleződött a kapcsolatunk. Hiába itattam a legjobb balaton-felvidéki borokkal, hiába vittem rusztikus parasztházba, a Balatonra nyíló kilátással és hiába fújtam magamra egy üveg méregdrága Hugo Boss kölnit, csak nem akar kötélnek állni. Ezen úgy felhúztam magamat, hogy szombat este ahogy voltam, egyedül indultam haza, ő meg majd oldja meg a hazajutást, ahogy tudja. Ráadásul hazafelé az M7-esen a lesben álló rendőrök lefényképeztek, és persze hiába magyaráztam nekik, hogy ilyen kihalt pályán nyugodtan lehet menni 170-nel, meg hogy gyakorlatilag már az összes alkohol kiment belőlem és színjózan vagyok.

Vasárnap dél lett, mire sikerült hazajutnom kocsi és jogosítvány nélkül, hullafáradtan zuhantam az ágyba és estig aludtam. Persze így meg éjszaka nem sikerült semmit pihennem, pedig hétfőn kemény munka várt rám.

A jogi osztálytól a cégnél mindenki fél. A másik ilyen az IT részleg. Valószínűleg ez a két csoport uralja a teljes vállalatot. Az IT-sek látnak minden oldalletöltést és beszélgetést, a jogászok pedig mindebből azt hoznak ki, amit csak akarnak. Az emberek, ha csak tehetik, elkerülik ezt a két helyet az irodában. Nekem most mégis föl kellett mennem a harmadikra, meggyőzni a jogászokat, hogy a hamarosan megérkező horribilis összegű bírság gyorshajtásért és ittas vezetésért (menetlevéllel mentem, mert én betartom a szabályokat) azon dolgok közé tartozik, amiről másnak nem érdemes tudomást szereznie.

Amikor fölértem hozzájuk, mindenkit lázas munkában találtam. Fogalmam sincs, hogy mivel tudnak ennyit foglalkozni. Azt mondták, rendkívül túlterheltek, mert egy bonyolult munkajogi kérdés már vagy egy hónapja leköti az osztály kapacitásának a felét. Kérdeztem, hogy miért nem vesznek föl még embert, amire azt mondták, hogy már van sok jelentkezőjük, csak nincs idejük kitölteni a papírjaikat, mert a kapacitásuk le van kötve. Gratuláltam nekik, és elmentem megkeresni az osztályvezetőt.

Anna, az osztályvezető kövér, negyvenes, nagyon csúnya nő, akiről első látásra lerí, hogy legalább 20 éve senki nem feküdt le vele. Ellenségesen fogadott, és akkor sem enyhült meg, amikor virágnyelven elmagyaráztam neki a helyzetet, sőt, mintha valamiféle kárörvendő vigyort is felfedeztem volna az arcán. A beszélgetést ekkor kezdtem az ellenszolgáltatás irányába terelni. A fölajánlott 30 rugó nem hatotta meg, és én már elkezdtem volna fölfelé srófolni az összeget, amikor leállított, és minden köntörfalazás nélkül közölte, hogy a hallgatás (és így az állásom ára) én leszek. Ettől féltem.

Február 16, csütörtök.

Tegnap George mindenkit egyesével behívatott magához, és megkérdezte, hogy nem szeretnénk-e átvenni a termelési osztály vezetését. (Az egyetlen kivétel Kálmán bácsi volt, mert neki most a személyszállítási osztály teljes megújítására kell koncentrálnia.) Természetesen mindenki hárította, hiszen a legtöbben azzal sem vagyunk tisztában, hogy egyáltalán milyen termelés folyik a cégnél. Miután mindenkinél megpróbálkozott, George sajnálatát fejezte ki a körünkben tapasztalható passzivitás miatt, de megígérte, hogy keres új embert.

Én a magam részéről kevéssé figyeltem oda az eseményekre, hétfő óta azzal vagyok elfoglalva, hogy rettegek a pénteki naptól, amikorra Annának szállítanom kell az egyezség rám eső részét. Megkérdeztem Gábort és a kreatív Zolit is, hogy nincs-e valami használható ötletük, de miután kezdetben együttérzéssel hallgatták a történetet, a jogi osztályos kalandom megismerése után csak annyit mondtak: "így jártál". Azóta ők is gonosz vigyorral az arcukon figyelik a küszködésemet.

Február 20, hétfő.

Nem is volt olyan vészes. Amennyire visszataszító nő ez az Anna, annál lelkesebb volt az ágyban. Bár a szememet végig csukva tartottam.

Február 22, szerda.

Felpörögtek az események. A termelési osztály vezetésére többen is jelentkeztek, így úgy gondoltuk, hogy újrakezdjük az állásinterjús játékot. George azonban teljesen ünneprontó módon ezt nem engedte meg, hanem egyedül vizsgáztatta az összes jelöltet. Pontosabban az történt, hogy az első jelentkezőt fölvette, pedig az állásinterjú alapszabálya, hogy az első jelöltet mindig el kell küldeni. Egy fiatal srác volt, valami folyamatirányítási mérnök vagy mi a fene végzettséggel. (Mi ez egyáltalán? Csupa kamu diplomás, jó menedzserből meg hiány van...) A gyerek viszont sejthetett valamit, mert csak azzal a feltétellel vállalta el a dolgot, hogy előbb belenézhet az osztály dokumentumaiba. George ezt meg is engedte neki. 11.25-kor ült le a számítógép elé. 11.45-kor fölállt, és közölte, hogy nem vállalja, majd elviharzott.

George ezen úgy felhúzta magát, hogy rögtön elküldte az összes többi jelentkezőt is.

Mi viszont kíváncsiak lettünk, hogy mégis, mit találhatott, és megkértük a rendszergazdát, hogy adjon már nekünk is hozzáférést azokhoz a fileokhoz. Ezt meg is tette, de egy szót nem értettünk belőlük, mindenféle gépek paraméterei szerepeltek bennük. Nem tudom, hogy ezen mi lehetett olyan ijesztő.

Február 28, kedd

A jelek szerint a termelési osztály el van átkozva. Az elmúlt hét második felében öt potenciális jelentkező menekült el fejvesztve, miután némi képet kaptak az osztály helyzetéről. Tegnap a fejvadászok számoltak be arról, hogy az általuk megkeresett emberek egy része a cég nevét meghallva hangosan felnevetett és letette a telefont.

Mivel a munka egy percre sem állhat meg, jelenleg naponta egymást váltva vezetjük az osztályt. Természetesen emiatt a saját osztályunkon üresedés keletketik arra a napra, és mivel ott sem hagyhatjuk, hogy az emberek lazsáljanak, ezért ott másvalaki helyettesít minket. Az IT osztály igazgatója, Mihály, valami olyasmit magyarázott, hogy ennek semmi értelme, körbe-körbe forgunk és valahol mindig hiányzik az osztályvezető, de ezzel csak annyit ért el, hogy megsértette George-ot, mert ez az ő ötlete volt. Szerintem például ez egy remek ötlet, és nem féltem ezt neki is megmondani a tolmácsokon keresztül. Nekem pl. eddig semmi fogalmam nem volt, hogy mit csinál mondjuk a kreatív és marketing osztály. Most sincs.

Szólj hozzá!

Címkék: multi naplója

A bejegyzés trackback címe:

https://lazalom.blog.hu/api/trackback/id/tr241267427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása